Automatikus bejelentkezés
belépés

Polgármesteri Hivatal, Kurd

Kurd
7226 Petőfi u. 11.

telefon: 74/521-008
fax: 74/401-011

Weboldal: http://www.kurd.hu

Cégleírás:
Kurd község Tolna megyében, a Somogy -Tolna -Baranya megyék által alkotott dél-dunántúli régió mintegy mértani középpontjában, a Kapos folyó völgyében fekszik.

Ősidők óta lakott település.A bronzkori-, vaskori ember nyomait őrzi a föld, de találtak kelta, római-kori, gót és germán településre utaló nyomokat is.
A honfoglalás után a Héder nemzetség telepedett meg itt, egyes feltevések szerint innen származik a község neve is: a törzs egyik nemzetségfőjének kazár-türk eredetű (Kurt, vagy Kurd = Farkas ) nevéből.
A település nevének másik magyarázata szerint egy Kurd névre hallgató török basa vezérlete alatt álló egység vette be 1566 -67-ben azt a várláncot, melyhez a falu is tartozott.
A török hódoltság alatt elnéptelenedett települést rácok és tótok népesítették be, majd 1765-ben német telepesek költöztek ide, ekkor épült a ma már műemlékként nyilvántartott katolikus templom is.
1790-ben a házak kétharmada leégett.Az újjáépítést a később szintén itt letelepedő német iparosok végezték. Ezzel meghatározóvá vált a német ajkú lakoság, amely az iparosság mellett növénytermesztést, állattenyésztést honosított meg, ezzel fejlett gazdaságok alkultak ki. Ez az állapot az 1945-ös kitelepítésekig fenn is maradt.

Napjainkban a helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot. A választópolgárok az önkormányzati testületbe választott képviselőik útján, és a helyi népszavazáson való részvételükkel gyakorolják az önkormányzáshoz való közösségi jogaikat.

Kulcsszavak: adatszolgáltatás , hivatali ügyintézés , infrastruktúra fejlesztése , közigazgatás , közintézmény adminisztráció , közszolgáltatás , önkormányzat , polgármesteri hivatal , rendezvényszervezés , sporttevékenység koordinálása , településfejlesztés , településigazgatás , településvezetés , területfejlesztés , turizmus

Polgármesteri Hivatal, Kurd fotók

Polgármesteri Hivatal, Kurd - Tudakozó.hu Polgármesteri Hivatal, Kurd - Tudakozó.hu Polgármesteri Hivatal, Kurd - Tudakozó.hu Polgármesteri Hivatal, Kurd - Tudakozó.hu