Automatikus bejelentkezés
belépés

Dunaharaszti Városi Könyvtár

Dunaharaszti
2330 Dózsa György út 12/b.

e-mail: dhbiblio@dhbiblio.hu
telefon: 24/531-040
fax: 24/531-042

Weboldal: http://www.dhbiblio.hu/

Cégleírás:
Könyvtár létesítését már 1949-ben elhatározta a község vezetősége, ám a ma is működő intézmény alapítására csak 1954-ben került sor. Kezdetben a művelődési házban működött egy népkönyvtári szekrény, hogy magyar nyelvű szép- és ismeretterjesztő irodalom gyűjtésével a község lakóinak olvasási igényeit kielégítse. Ez igen szolid indulást jelentett, hiszen mindössze 500 kötettel, alig 40 olvasóval.1960-ben fiókkönyvtár nyílt a mai Fő út 84. Szám alatt, később pedig a Rákóczi-ligeten is.1998. október 12-én megépült Dunaharaszti új könyvtára. A 30 millió forintos beruházás részben címzett állami támogatás, illetve helyi forrásból került finanszírozásra. A korábbi feltételekhez képest óriási minőségi javulást jelentett ez az új fejezet a könyvtár életében. Immár többszörösen megnövelt alapterületen és két szinten várhatjuk az érdeklődőket. A könyvtár a több tízezer kötet könyvvel, magyar és külföldi folyóiratok széles választékával, műsoros videofilmekkel, hanglemezekkel, Internet hozzáféréssel, számítógépes lemezek százaival szolgáltat a város felnőtt és gyermeklakosságának. Felkészült és kedves szakemberek a hagyományos, meghitt könyvtár színvonalát a kulturált modernséggel egyesítik.
Nyitvatartás: H-P 10-12 13-18, Cs: ZÁRVA Sz: 9-13

Kulcsszavak: CD , DVD , faxfogadás , faxküldés , fekete-fehér fénymásolás , fekete-fehér nyomtatás , folyóiratkölcsönzés , hangoskönyvkölcsönzés , iratfűzés , könyvkölcsönzés , könyvtár , műsoros kazetta , színes digitális nyomtatás , színes fénymásolás

Dunaharaszti Városi Könyvtár fotók

Dunaharaszti Városi Könyvtár - Tudakozó.hu Dunaharaszti Városi Könyvtár - Tudakozó.hu Dunaharaszti Városi Könyvtár - Tudakozó.hu Dunaharaszti Városi Könyvtár - Tudakozó.hu Dunaharaszti Városi Könyvtár - Tudakozó.hu Dunaharaszti Városi Könyvtár - Tudakozó.hu